Károlyi Étterem és Kávézó, V. kerület Károlyi Mihály utca 16.
Nahát, hogy hogy repül az idő...:-))) Bizony már eltelt egy-két hétvége a torkos csütörtök óta, és a folytatás még nem sikerődött megíródni. Ez jó is, meg rossz is. Egyrészt az összkép kicsit nagyobb időintervallumból egyértelműbb, másrészt viszont a precíz részletek néhol már a homályba vesznek. Ám én továbbra is rendületlenül és borzasztó naivan bízom a társaság többi tagjának a grafomániájában, hátha kijavítják pontatlanságaimat, kiegészítik az értékeléseket.
Hogy is írtam erről az étteremről a februári bevezető, ráhangolódó bejegyzésben? „És ha beválik, akkor remélhetőleg majd nyáron is bátran fogunk élni a kerthelyiség élvezetével.” Nos, azt hiszem, nem leszünk sem nyáron, sem télen törzsvendégei az étterem egyik részének sem. Bár a társaság többi része azt hiszem, nem így gondolja, illetve az is lehet, hogy ők okosabban választottak az étlap kínálatából.
Sajnos már a fogadtatás sem tetszett édes válogatós lelkemnek. A társaság egy férfitagja ért oda legelőször, ám őt nem engedték be, mondván, hogy ide nincs foglalásunk. Csak miután szerény személyem is befutott sikerült tisztázni, hogy megvan az a foglalás, csak rossz keresztnevet írtak hozzá. Ez azért kissé lelohasztotta a lelkesedésünket.
A belső design nekem nagyon nem tetszett. Valahogy a régi idők palotáira jellemző nagy belső teret nem sikerült „belakni”, érdekessé, izgalmassá, vagy akár csak otthonos-kényelmessé sem tenni.
Előételként paradicsomba töltött padlizsánkrémet kértünk fokhagymás pirítóssal. Az ízhatás tökéletesen meggyőző volt, nagyon könnyű, fűszeres krém igazi, nem víz-ízű paradicsomba töltve. Az eddigi legfinomabb, amit kóstoltam. Viszont itt is volt egy „de”, a mennyiség. Jó, jó, tudom, az előételnek tényleg csak egy kis mennyiségnek kell lennie a főétel előtt. De akkor is úgy érzem, hogy 1 500 forint ezen a helyen ekkora adagért sok. Vagy finomabban fogalmazva, ár érték arányát tekintve nem találtam megfelelőnek ezt a fogást.
Főételként harcsapaprikást túros csuszával; rosé kacsamellet sherrys cseresznye raguval, meggyes burgonyaropogóssal; és pulyka javát baconos brokkolival, füstölt sajttal csőben sütve röszti burgonyával választottunk.
A harcsa, és a pulyka jó választásnak bizonyult, kéjes kis sóhajok, nyögések kísérték az elfogyasztásukat.
A pulyka java finom omlós, nagyon kellemesen fűszerezett volt, a füstölt sajt igazi harmóniában volt a baconos- pont megfelelően puhára sült - brokkolival.
Az én étkem viszont pocsék volt.
A rendelés felvételénél még két fogás között bizonytalankodtam, ezért kikértem a pincérünk javaslatát is. Ő bíztatott arra, hogy ezt válasszam, hiszen roséban van pácolva a mell, és a köret is nagyon finom. Vajon a szakács szólt rá, hogy még van egy kis rágós, mócsingos kacsamell, el kéne passzolni, vagy komolyan hitte, hogy ez nekem ízleni fog? No, ez már nem fog kiderülni. A hús ízetlen, fűszerezetlen volt, valamint a pácolt jelleget sem lehetett még nyomokban sem észrevenni rajta. A savanyú sherrys cseresznye ragu sem javított a helyzeten.
A desszertet én ismét kihagytam, ám a társaim Gundel palacsintával illetve fekete csokoládé mousse-s pörkölt dióval csoki kehelyben próbálkoztak.
Egy ilyen helyen elvárható lenne a frissen sütött palacsinta, és kissé igényesebb tálalás, díszítés, ám valójában a Rezi Vendéglőjében evett palacsinta mintha a klónozott testvérkéje lett volna ennek. Ebben az esetben pedig, akkor ez nem dicséretet jelent. A másik édesség sem kapott kitűnő osztályzatot a csokis csodák szakavatott szakértőjétől. Ott is jelentkezett valamilyen hiányosság ahhoz, hogy igazi, intenzív csoki érzés, olvadó, puha ínyencség legyen az élmény.
A fő problémám az volt, hogy nem laktam jól, sőt még az ízlelőbimbóim sem részesülhettek valami futó katartikus benyomásban.
Szombaton sajnos nem tudtunk eljutni a Művész Étterembe, így ebben az évben a Torkos Csütörtök ezzel a felemás élménnyel zárult. De legalább már nem teljesen negatív a kép, már voltak jó pillanatok is. Ennek is örültünk. :-)
