Rettentően szégyellem magam, mert olvasóim tömegeit hagytam már lassan 2 hónapja újabb kulináris élmény nélkül. Nincs rá mentségem, belátom, mea culpa. De majd most pótolom restanciámat.
A ízfelderítő csapatunk újabb áldozata a címben jelzett III. kerületi Bécsi úti étterem lett. Itt épp a fordítottja történt velünk, mint a Kaltenberg Étteremben. (Örömmel vettem az előző bejegyzéshez történt hozzászólás tényét, végre más is véleményez, köszönöm! A tartalmának már nem örültem. Tényleg sajnálom, hogy másnak is negatív tapasztalatai voltak, hogy a konyha minősége nem lett jobb ennek a helynek.) Tehát a fordítottja, vagyis furcsa fogadtatás, ám egészen finom ízek. De sorjában haladva.
A hely berendezése is furcsa keverék. Egy kissé zsúfolt, retrós is, meg gyorséttermes is, borhűtőileg viszont minőségi. Néhány asztal meg kis emelvényeken, mintha eleganciát sugallna, de összhatásilag inkább meglepő.
Szokás szerint telefonon egyeztettem a választott ételsort, időpontot, létszámot az aktuális héten. Mikor megérkeztünk, jeleztük, hogy foglalásunk van. Asztalhoz kísértek bennünket, majd hozták az étlapot. Ezt nem értettük, de türelmesen vártunk. Rövidesen ismét jött kedves pincérünk, aki amúgy barátilag tegezett bennünket. (Talán reménytelenül konzervatív vagyok, de ez újra és újra felborzolja boldogságtól ragyogó lelkemet. Eltekintve attól, hogy ketten voltunk hölgyek az asztalnál, és mindketten tíz évvel idősebbek a felszolgálónál, itt ugye még a munkahely, ahol vendégeket szolgálok ki szituáció is negálná a pertut. De csak az én ódivatú buksimban.) Tehát tegeződve érdeklődtek, hogy mit ennénk. Mondtuk, amit 2 hónapja rendeltünk. Szó szót követett, kiderült, hogy nincs meg a rendelés, meg tulajdonos váltás történt, meg nem tudják, kivel beszélgettem telefonon, sőt már az étlap is változott az eltelt egy héten. Viszont most jött a jó hír, a kedvezmény természetesen érvényes, és választhatunk az étlapról amit szeretnénk. Így ha döcögősen is, de eljutottunk az étkezéshez is.
Ketten a már megszokott francia hagymalevest választottuk első fogásként, és az egyik majdnem legjobbat élvezhettük ebből a fajtából. Harmónikus, telt íz (nemcsak erőlevessel felöntve), sok finom nem szétfőzött hagyma. Nekem hiányzott, hogy a rozscipót nem sütötték ropogósra, csak ennyit tudok belekötni.
A harmadik társunk argentin gulyást választott. Maximálisan elégedett volt vele, csak egy pici problémát talált, már ezzel is majdnem jóllakott, hiszen olyan tartalmas adag volt.
Másodikként ropogós csirkeszárnyakat kértem salátaágyon steakburgonyával. Wow, hatalmas adag volt, friss ropogós saláták, semmi mélyhűtött zöldség. A csirke sütése tökéletes, omlós, mégis ropogós, fűszerezése hibátlan. A steakburgonya álmaim körete. Mindez megkísértő tálalással. Azt hiszem, bármikor el lehetne csábítani erre a fogásra.
A többiek is elégedettek voltak az élvezet „hümm” hangjaiból ítélve. A vaslapon sült csirkemell steak görög salátával talán csak a mennyiséget illetően volt egy pici kifogás, de társunk éppen fogyókúrás korszakát élte, így neki ez is tökéletes volt.
A desszertről sajnos nem tudok érdemben nyilatkozni, mert én ugye nem vagyok édesszájú, ezt a fogást így kihagytam. Remélem, a társaim írnak valamit ebben a témában, addig is itt egy kép róla.
Azt gondolom, most már érthető, hogy miért írtam a fordított helyzetet. Bár a szervezésük, maga a hely nem ígért csodákat, de az ízlelőbimbóink bizony remek kényeztetést kaptak. Jövőre (vagy már idén :-) ) veletek, ugyanitt!
