Ahogy előző bejegyzéseim egyikében említettem, a torkos csütörtökök kapcsán sikerült már rossz élményekbe belefutnom. Pontosabban két nagy csalódást okozott étterem áll szemben egy pozitív élménnyel, de a mérkőzésnek még nincs vége.

A Kheiron Étterem (V.kerület, Arany János utca 17.) az a hely, ahova bármikor szívesen újból elmennék, aminek képe már két éve glóriába borulva maradt meg az emlékezetemben. Ha nincs ez az étterem, ma a fapados étterem rendszerének egy lelkes törzsvendéggel kevesebb van a listáján, ami hatalmas veszteség lenne tekintettel a horrorisztikus összegű fogyasztásokra...

Tehát a Kheiron felelős a megrontásomért, azaz, hogy elkezdtem keresni az éttermi akciókat, és végül másfél éve ráleltem erre a lehetőségre. Ennek persze a barátaim is rendkívül örülnek, ugyanis állandóan magammal rángatom őket az éttermek és ételek tesztelésére, nincs kegyelem.

Miért is lett etalon nekem ez a hely? Kezdjük a külsőségekkel. Külön, erre a napra érvényes elegáns, szép étlapot kaptunk. Nagy cucc, ez más helyeken is előfordulhatott, gondolhatják kedves igazán éles szemű olvasóim. Igen, én is olvastam, hallottam róla, hogy volt máshol is egy A4-es lapra nyomtatott A-B menüsorból álló étlapnak nevezett izé. De kérem itten nem erről volt szó. Itt nem menzai (természetesen a szó rossz értelmében véve) választék volt, az eredeti étlapjuk néhol szűkített, néhol bővített igen vonzó kínálatából szemezgethettünk. Természetesen már az ajtóban fogadtak bennünket, az asztalunkhoz kísértek, és ez a figyelem, hiába volt telt ház, folyamatos volt. Leves helyett padlizsánkrémet választottam friss zöldségekkel, pirítóssal, a kísérőm rozscipóban tálalt tárkonyos borjúlevest. A krém pehelykönnyű, tökéletesen ízesített volt. A pincér annyira figyelmes volt, hogy amikor már csak két szelet pirítós volt a kenyértartóban, akkor előtűnt valahonnan érdeklődni, hogy elég lesz-e az a két szelet, vagy hozhat hozzá néhány szeletet. Azért írtam, hogy valahonnan, mert én azokat a felszolgálókat szeretem, akik Petőfi gyönyörű gondolatával ellentétben nem csüngnek ajkaimon (sic!), hanem számomra észrevétlenül, mégis folyamatosan figyelnek, és akkor jelennek meg az oldalamon, mikor vágyom rájuk. Egy hiba csúszott csak bele a kiszolgálásba, a kísérőm által rendelt capuccinót elfelejtették kihozni. Miután a szóbeli figyelmeztetésünk elhangzott, sűrű bocsánatkérések között kaptuk meg, és hogy jóvá tegyék a feledékenységet, a számlába ezt a tételt nem számolták fel.

Főételként vörösborban pácolt baconba gönygyölt szűzérmét rendeltem karamellizált hagymával, hercegnő burgonyával. Fenséges volt, omlós hús ropogósra sült baconban tökéletes körettel. Azóta tudom, hogy milyen a tökéletesen elkészített szűzérme, számos később látogatott étterem nagy-nagy szomorúságára, ugyanis így sűrűn van okom kekeckedni. Az ételhez választott száraz vörösbor hőmérséklete, felszolgálása, íze további élményekben részesített bennünket.

Nagyon jól éreztük magunkat, hiszen egy nagyon hangulatos, szép helyen, tökéletes kiszolgálással ízlelőbimbó kényeztető élményben lehetett részünk. Még egy apróság. Minden helynek van egy ritmusa, lüktetése. Sajnos elég soknak ugyanaz. Egy idegesítő, kapkodó, zaklatott hangulat. Itt valahogy jó volt ülni is. De tudjátok, mit? El lehet menni, ki lehet próbálni, hátha nincs igazam.

Most jöjjön a másik két rettenet, a „Ki ide belépsz, hagyj fel minden reménnyel” tábla jogos tulajdonosai. Azóta többet olvasgattam különböző blogokban az éttermekről, és mán nem azé, de pölö Medwe értékelése is hasonló az enyiméhez.

A Régi Sípos Étterembe (III.kerület, Lajos utca 46.) a nagyobb haszon reményében olyan sok asztalt zsúfoltak be, hogy ha azt írom, hogy nem lehetett kényelmesen leülni, akkor úrinőhöz méltóan finoman fogalmazok. A széket nem lehetett kihúzni, csak félig, és úgy kellett belehastáncolni magunkat. A teguilához nem hoztak citromot, gyengéd szóbeli jelzés után elképesztően bájos módon egy süteményes tányéron(!!) egy teljes félbevágott  citromot tettek elém. Komolyan nem hittem a szememnek. Ekkor kellett volna felállni, és eljönni onnan. Mer akkor ugyi, itt sem nyafizhatnék tovább. De ha már szenvedni kell, tegyük kérem alaposan. E cél érdekében maradtunk, és lőn. Megpasztalhattunk egy ízetlen, mosogatólére emlékeztető halászlét, majdan a hidegen felszolgált főétel élményét. Hogy pontosan mi volt az, már nem tudom (talán jobb is), valami rántott halacska mártással, körettel. Csak arra emlékszem egzakt módon, hogy a bundát átitatta a mártás, ettől a falat olyan hideg, és nyúlós és nedves lett. Brrrrr.

További hangulati elemként a pincérre vadászni kellett, de szó szerint, decens szemezés, finom bólintás, visszafogott kézmozdulattal esélyünk sem volt a közvetlen kommunikációra. A konyhai kiabálást, kedélyes eszmecserét, és a főzicskélés illat/szag hatásait viszont a nyitott ajtónak köszönhetően tökéletesen átélhettük.

Ez volt a tavalyi csalódás.

Idén a kollegáimat is rábeszéltem (naná, ne csak én erősítsek gyomorra), hogy a nemrég megnyílt, közelünkben levő Symbol Étterem Puskás Pancho Sport Pub (III. kerület, Bécsi út 56.) részében ebédeljünk.

Kár volt. Nagyon kár. Ha a kiszolgálás, ételek a külső-belső felújításhoz csak részben hasonlítottak volna, maximális elégedettséggel távoztunk volna.

Hiszen a hely gyönyörű, a berendezés, a belső építészeti megoldások lenyűgözőek. De mindezen esztétikai hatások sem kötöttek le bennünket 53 percen keresztül. Merthogy igen, ennyit kellett várni az általunk rendelt 2 dupla adag tatár beefsteakre, és az 1 adag szürkemarha gulyáslevesre. Az étlapon szereplő 4 féle levesből választottam ezt az egyet, vagyis nem extra ételt. Valamint, ha jól tudom, egy tatár beefsteak is akkor jó, ha már több órája, akár egy napja is összeérnek az ízek. Ráadásul, mikor megérkeztünk, csak 2 asztalnál ültek. Az édes, jópofi pincér, mikor 1/2 óra elteltével kissé türelmetlenül érdeklődtünk rendelt ételeink pillanatnyi állapotáról, azt válaszolta, hogy még most kellett leszúrni a disznót. Valahogy nem találtuk humorosnak.

De megérte ennyit várni. Annak, akinek mindegy, hogy mit eszik. De nekem nem, mert levesként egy tipikus felhígított pörköltet hoztak ki, amit arról is fel lehet ismerni, hogy igen szaftos, és néhány szem gyorsfagyasztott répa, zöldség, kukorica(!!) (valószínűleg francia saláta alap volt kéznél) úszkál benne. Noch dazu mindez langyos volt, a melegség levesértékű szintjét nagyon nem érte el.

Ha egyedül, vagy a baráti társaságommal vagyok, ekkor álltam volna föl, hogy néhány díszes virágos - szívecskés mondatot írjak a vendégkönyvbe, majd távozzak.

Ám a kollegák miatt maradtam, és élvezhettem a főételként rendelt roston sült mustáros pácolt sertéstarja rágós fűszerezetlen húsát. Míg a desszert aranygaluskájának állaga volt elkeserítő, száraz keménységéből ítélve 2-3 napos lehetett.  

Azt gondolom, az 5 kollegám valószínűleg többet nem fog élni a torkos csütörtök kínálta lehetőségekkel, de legalábbis a Symbol éttterembe többet nem vágyik vissza.

Hogy a bárok világában ez nekik mennyire okoz hatalmas érvágást, azt valószínűleg sejtem, fel se veszik, de ez már az ő dolguk.